Változtass, hogy változhass!

Mától eljárok edzeni. Betartom a diétát. Nem írok vissza neki. Mától megváltozik minden. Milyen egyszerűen hangzik, nemde? Nyugodj meg, attól, hogy ma is érintetlenül maradt az edző táskád, vagy, mert ma is elcsábultál a lila tehén "Csak egy kockát!" tekintetétől, még nem jelenti azt, hogy átálltál a Sötét oldalra, fogalmazzunk inkább úgy, hogy feliratkoztál a meghívandók listájára.

Változásra mindig szükségünk van, csak erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Nemrég olvastam egy tanulmányt azzal kapcsolatban, milyen nagy hatással van az emberek kreativitására, ha rendszeresen változtatnak egy megszokott útvonalon, például mondjuk munkába menet. Összvissz egy apró változás, mégis mekkora hatással lehet a mindennapokra. Tudom, mert próbáltam!

Persze most joggal csóválhatod a fejed a monitorod előtt, hogy változtatni nem is olyan könnyű. Sosem állította ezt senki! Én meg pláne! Gondolj bele, én mennyire küzdhettem a változás legapróbb szele ellen is, ha kismilliomodszor is visszamentem valakihez, aki újra és újra a padlóra küldött. Aztán amikor már az élet is a szemét forgatva nézte a "hogyan csináljak magamból ennél is nagyobb idiótát" című egyszemélyes melodrámám, elővette a péklapátot, és én egészen az új életem küszöbéig repültem. Amire azért lássuk be, nem lett volna szükség, ha hajlandó lettem volna elfogadni, hogy nem a jó úton haladok, és a középső ujjamat kecsesen a magasba lendítve elvonulok, lájk ö kvín. De nem, én persze tálcán nyújtottam az akkor már 100 darabos szívem puzzle-jét, hadd csináljanak belőle 1200-asat, hogy egészen biztosan jó ideig tartson újra összerakni. Sírva kérlek, Te ne legyél akkora balfék, mint amilyen én voltam!

Nem fogok Neked hazudni, nehéz. Valószínű az elején többet fogsz rinyálni, mint az összes szappanopera sztárjai együttvéve. De azt is tudom, hogy abban a pillanatban, amikor végre megteszed az első kilométert, megszabadulsz a dugi csokiktól, vagy végre letiltod azt a majmot, rá fogsz jönni, hogy mekkora hülye voltál, hogy eddig vártál ezzel.

Én, mint arról már olvashattál, 2015 nyarán léptem be a változás kapuján, először Zamárdiban. Bárki bármit mondd, egy teljesen új világot ismertem meg; és most nem arról beszélek, amiről az a sok egysejtű G.I. Joe szájkaratézik - tudod azok, akik még a megyében sem voltak akkor -, de ugye valamivel kompenzálniuk kell, hogy nekik csak a Sága Mini jutott. De még csak nem is arról, ahol Y generációs hamupipőkéket szednek ki kanadai zenészek öltözőjéből, vagy ahol egy karszalag a belépő a lányok bugyijába. Mint minden világnak, ennek is van egy másik oldala. Egy oldala, ahol az emberek sokkal szabadabbak, ahol a mosolynak mosoly a párja. Ott, ahol több tízezer ember együtt fordít hátat a problémáknak.

Azt akarom Neked ezzel mondani, hogy újra rátaláltam valamire, amiről a mindennapi mókuskerékben bizony könnyű megfeledkezni. Elfelejtettem mennyire felszabadító végig táncolni egy egész éjszakát, vagy addig nevetni, amíg meg nem fájdul a hasam. Megfeledkeztem olyan apró dolgokról, milyen csodálatos élmény együtt ébredni a Nappal. Aztán találtam egy helyet, ahol nem kérdezik honnan jöttél, hiszen már így is egy nyelvet beszéltek, ahol régi ismeretségekből köttetnek örök barátságok.

Mondd, Te tudod egyáltalán mikor voltál utoljára felhőtlenül önmagad? Vagy mikor nevettél egy igazán jót, csak azért, mert jól esett? Gondoltam. Persze nem azt mondom, hogy most azonnal vedd meg a jegyed Sopronba, vagy foglalj egy apartmant Zamárdiban. Egyszerűen csak találd meg a saját "fesztiválodat", lépj be azon az átkozott kapun végre és hagyd, hogy a világ megmutassa, mi ellen kapálóztál eddig ennyire. Hidd el, imádni fogod!