A hibáid legyenek a tanítóid

Biztosan Veled is volt már olyan, hogy nagyon akartad a változást. Aztán teljes erőddel belevágtál az újba, de nem sokkal később egy kísértetiesen hasonló helyzetben találtad magad. Vagy épp ugyanabban. A főnököd ugyanúgy rád zúdított mindent, mint az előző helyen, ahonnan éppen ezért jöttél el. Ráadásul a kiszemelted, akiről azt hitted, hogy most más lesz, végül ugyanúgy átvert.

Keserédesen sétálgattam a rakparton, miközben a kihűlt kávémat szorongatva azon gondolkodtam, hogy lehet az, hogy folyton ugyanabban a helyzetben találom magam. Pedig belül úgy éreztem, hogy már megbocsátottam a múltban történteket. Hagytam, hogy a sebek szép lassan behegesedjenek. Tovább léptem. De akkor mégis miért sodort folyton ugyanolyan alufóliás nagydumásokat elém az élet? Miért van az, hogy akárhányszor megpróbáltam újra esélyt adni, a földön találtam magam?

Sokszor azért sétálunk vissza ugyanazokba az helyzetekbe, mert még nem értettük meg, hogy mit is akart tanítani nekünk ezzel az élet. Én sokáig makacsul ellenálltam mindenféle változásnak. Mert jó volt úgy, ahogy volt, gondoltam magamban. Pedig egyáltalán nem volt. Mert nem voltam boldog. Azt is tudtam, hogy mi kellene ahhoz, hogy újra lángoljak, mégis féltem megtenni az első lépéseket. Féltem az ismeretlentől.

Így az elmúlt két és fél évben mégis 3 olyan hímnemű is fejezetet kapott életem könyvében, akiknek túl szép volt a borítója ahhoz, hogy a sorok közé lássak. Ráadásul nem is egyszer. Pedig tudtam, hogy mit akarok. Tudtam, hogy többé már nem férnek az életemben a ködös sztorik, a füllentések, de legfőképpen nem a hazugság. Az eltűnések, majd feltűnések, a hosszúra nyúlt magyarázatok. Mégis újra meg újra belesétáltam a csapdájukba. Minden alkalommal, legalább kétszer, míg végre képes voltam becsapni a harmadik kopogtatásra előttük az ajtót.

Görcsösen ragaszkodtam az igazamhoz, hogy most majd más lesz. Vágytam rá. Akartam. Olyannyira akartam, hogy észre sem vettem, amikor már javában szirénázott a vészcsengő. Mert az álmok, amibe képesek vagyunk oly sokszor elringatni magunkat, mindig mámorítóan tökéletesek. Még akkor is úgy gondoljuk, ha egyáltalán nem is voltak azok. De az idő és azok a fránya érzések megszépítik őket. Sokszor ezért is nem látjuk a rózsaszín köd mögötti kiábrándító szürkeséget. 

Úgy gondolom, hogy minden személy, vagy esemény valamilyen tanító szándékkal érkezik az életedbe. Azért sodródnak eléd, mert ott, akkor valamit tanulnod kell. Fejlődnöd. Az is lehet, hogy csak új dolgokra van szükséged ahhoz, hogy megint minden a helyére kerüljön.

Észre sem veszed, hogy amit igazinak hiszel, az valójában csak egy lecke. Egy súlyos, fájdalmas lecke, amit muszáj megtanulnod, amiből csak maradandó sebek árán állhatsz fel. Mert ott akkor bármilyen igazságtalannak is tűnik a dolog, később mégis attól leszel legyőzhetetlen.

Ezért van az, hogy csak utólag, sokkal később látod meg, mit is akart tanítani az élet. Ami egyáltalán nem baj. A lecke, amit akár kétszer-háromszor is megkapsz, egy idő után a leghangosabb vészcsengő lesz, amikor újra a szakadék felé indulsz majd. Az igazi baj csak akkor következik be, amikor füldugót erőszakolva a füledbe száguldasz tovább, mit sem törődve ezekkel a jelzésekkel.

Az egyetlen, amit az elmúlt években megtanultam, hogy sose bánjam azt, ami egyszer már megtörtént. Hiszen ezeket az akadályokat azért görgette elém a sors - vagy mi -, hogy tanuljak belőlük. És sokkal, de sokkal erősebb legyek akkor, amikor elérkezik az a személy, aki miatt majd a pillanat töredéke alatt rájövök, hogy miért is nem működött a többi emberrel. Akikről egytől egyig azt hittem, hogy na, ő lesz az. 

Ez olyan, mint amikor tudod, hogy a tűz megéget, de mivel újra és újra vágysz a melegére és a sebek is általában mindig begyógyulnak, Te újra és újra közel merészkedsz. És kezdődik minden elölről.

Szóval lehet, hogy most fáj. Talán fogalmad sincs róla, hogy mivel érdemelted ezt. Igazságtalannak érzed, amiért újra csalódnod kellett. De ha nem vagy egy mazochista lélek, egészen biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megtalálod a helyed a tűz mellett égési sérülések nélkül. Nem hiába fogsz ki folyton ugyanolyan szélhámost és nem hiába mindig rád nyomja a főnök a legtöbb melót. Talán épp itt az ideje váltani. Figyelj a jelekre!